Business Dress Code

Tudjuk, mint ahogy bármit ha jól szeretnénk csinálni, először meg kell tanulnunk. Ha szeretnénk valóban komoly üzletet vezetni, akkor a megjelenésünknek is ezt kell tükrözni.

Ahhoz, hogy látszódjon Rajtad, hogy komoly üzletasszony vagy, be kell tartani bizonyos szabályokat.

Én most ezzel a cikkel ebben szeretnék segíteni egy kicsit.

Kerüld el

Először bemutatom, hogy mit kerülj el, ha szeretnél valóban hitelesnek tűnni a partnerek, üzlettársak, beosztottak, ügyfelek szemében.

  • Nagyon mintás nadrág vagy ruha
  • Mélyen dekoltált felsők, blúzok
  • Bőr, bőrhatású és a nagyon fényes anyagok
  • Nagyon rövid szoknyák
  • Nagyon rövid felsők – amiből kilátszik a hasad

Minden olyan ruhadarabot, kiegészítőt kerülj el, ami nagyon figyelemfelkeltő és elvonja a beszélgető partner (ügyfél, üzlettárs, üzleti partner, beosztott) figyelmét.

amit bátran viselj

  • Elegáns kosztüm
  • Szoknya
  • Monokróm szett – ahol a felső és az alsó ruhadarab ugyanabból a színből áll, csak egyik világosabb egy kicsit például
  • Max. térd fölött 2 ujjnyival érő szoknya, vagy annál csak hosszabb, semmiképp sem rövidebb
  • Ha színeket szeretnél viselni, akkor is inkább egyszínű darabokat viselj, ne mintákban gondolkodj

A képeken is jól látszik, hogy lehet egy kis extrát csempészni, amivel meg tudod mutatni igényesen a saját egyéni stílusod, mégis elegáns maradtál és nem terelted el a figyelmet.

Nagyon sok munkahelyen előírják az üzleti megjelenést. Egy vállalkozó életében annyi a könnyebbség, hogy ezt a szabályt ő hozza meg. Nem előírt szabályokat kell betartani, hanem mi magunk, vállalkozók alkotjuk ezt meg. Viszont lehet ezt rosszul is csinálni.

Sokkal fontosabb egy vállalkozónak a “helyes” megjelenés, amit inkább úgy említenék, hogy a tudatos megjelenés, mint egy alkalmazottnak.

Ha egy alkalmazott nem tartja a be a szabályokat, akkor vagy hazaküldik, hogy öltözzön át, vagy elküldik (bár nem gondolom, hogy egy ilyen miatt megválnának tőle). Biztosan tanul belőle és legközelebb majd figyel erre, másnap megy minden, ahogy előtte.

Egy vállalkozó esetében már nagyon nagy a kockázat. A partner, az ügyfél a megjelenésedet látja először, az alapján fog megítélni, és az lesz az első benyomása Rólad, amit lát. Ha ezt elszúrod, akkor sajnos nagyon nehéz módosítani rajta. Ráadásul előfordulhat az is, hogy emiatt nem leszel neki szimpatikus. Ebben sajnos benne van, hogy emiatt nem Téged fog választani.

 

 

Tudod, hogy minden szakmából nagyon sokan vannak már a piacon, és a vállalkozók versenyeznek az ügyfelekért. El kell nyerni a szimpátiájukat, meg kell nyerni őket.

Sokkal könnyebb úgy meggyőzni valakit, hogy azt nyújtod a szolgáltatásoddal/termékeddel, amit először lát. Vagyis ha nem túl igényes a megjelenésed, jogosan fogja gondolni, hogy a termékedre/szolgáltatásodra sem vagy igényes, és ez alapján fog mást választani.

 

Viszont ha tudatosan felépített, a márkádat is tükrözi a megjelenésed, és szimpatikus vagy neki, akkor nagy valószínűséggel Téged fog választani, és szívesen hagyja majd Nálad a pénzét.

Jól hangzik, nem?

Egyéni stílus kialakítása

Nagyon sok vállalkozói rendezvényen vettem részt az utóbbi pár évben online és offline is. Bizony azokon a rendezvényeken is előfordulhat, hogy más vállalkozókkal is találkozunk, akivel üzleti kapcsolatban is lehetnék. Ha egy ilyen eseményen nem figyelsz a megjelenésedre, akkor  lehetséges, hogy a partneri kapcsolatról lemaradsz.

Egy tanácsadás alkalmával ezt is átbeszéljük

Az az igazi, amikor a saját márkád, saját biznisz-színed valamilyen formában megjelenik Rajtad is. Elég az igényes megjelenés mellett egy apró kiegészítő, ami Téged és a márkád is bemutat. Így leszel igazán hiteles.

Ha szeretnél velem fejlődni, akkor nézd meg aktuális csomagajánlataimat.

Ebben segítelek tartalmaimmal is:

  • a videóimmal, amit a Youtube csatornámon érsz el,
  • az Instagram felületemen, ahol posztok, rövid videók formájában segítem a fejlődésedet,
  • további cikkekkel, programokkal, aktualitásokkal, amiket itt a honlapomon érsz el.